Kéztörés utáni gyógytorna

 

 

Urlapbutton

 

 

A kezünk mindennapjaink egyik legfontosabb eszköze, ezért egészségének megőrzése, fájdalommentes használata igen fontos. Karunk és kézfejünk számos kisebb és nagyobb csontból áll és sok esetben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a kisebb csontok törése kevésbé jelentős. Ez azonban nem így van, hiszen minden mindennel összefügg, így egy apró törés is ugyanolyan jelentőséggel bír, mint egy nagyobb csonté, hiszen ez is okozhat nagy problémát. A gipsz, kötés eltávolítása után a kéztörés gyógytornász segítségével könnyen kezelhető és gyorsan visszaállítható a kéz eredeti mozgása.

 

A leggyakrabban előforduló kezet érintő törés, ami az összes csonttörés 2-3%-át kiteszi az a felkar csontjának törése, melynek 5%-a nyílt törés. Ilyen esetekben feltétlenül fontos a rehabilitáció elősegítésére a kéz gyógytorna általi kezelése, mivel a kéz mozgása jelentősen beszűkülhet. Ebben az esetben is lényeges a fokozatosság, így fontos, hogy a gipszlevétel utáni torna ne terhelje meg sem az izmokat, sem az ízületeket. Lényeges a felkar törés gyógytornája esetén, hogy a végzett gyakorlatok ne legyenek megerőltetőek, ne próbáljuk feszegetni, erőszakos mozgásokat végezni, hiszen ezzel csak épp a kívánt eredmény ellenkezőjét érjük el és a várt eredmény elmarad. Ennek megelőzésére érdemes az intenzív egyéni gyógytorna helyett manuálterapeuta, vagy ortopéd gyógytornász segítségét kérni, így végül elkerülhető a kézsebészet gyógytorna alkalmazásával. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ki kell mozdulni és ellátogatni egy gyógytornász rendelőbe, hiszen lehetőség van privát gyógytornász által végett otthoni kezelésekre, egyszerűen és kényelmesen.

 

 

Urlapbutton

 

Footer Uj

A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel (cookie-kal) gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához.